Gazsi
/Az alábbi történetem
"történelmi" szereplői és helyszínei , valamint valós személyek, illetve valóságos helyszínek
közötti egyezés vagy bármilyen jellegű hasonlóság csupán a véletlen műve, mint
akár e történet írója is …/
-
Ha rosszalkodtok gyerekek, elvisz a zsákos ember! … És a Jézuska sem hoz
semmit! … Maximum kaphattok tőlem két hatalmas pofont! – hallatszott a 18.
évében járó Bertalan édesanyjának nőiesen erőteljes, mégis finoman csengő
hangja a konyhából, amint a karácsonyi sütés-főzés ilyenkor megszokott
forgatagában rászólt a két kisebb, éppen egymás haját tépő gyermekére, a 10
éves Gergőre és annak 7 éves kishúgára Mirjamra.
Berci,
vagy, ahogy a haverjai szólították Beri, a vele egykorúak (jó, rossz)
szokásához igazodva, az otthon töltött idő túlnyomó részében a számítógép előtt
ült. Ez az állapot, szokásához híven most, a szent este előtti délutánon sem
volt másképpen, hiszen a család legidősebb gyermeke - amíg a kisebbek a
gyerekszobában veszekedtek azon, kinek mit hoz a Jézuska -, a Facebookon
csüngött már vagy 4 órája. Mindeközben hasznos időtöltés gyanánt – legalábbis
minden esetben ezt gondolta az effajta tevékenységről -, valami vers félét
faragott. Szülei azért is nézték el neki ezt a már-már kórosnak mondható, apja
szerint „számítógépfüggést”, mert Berit a gimnáziumban, az érdemjegyei alapján,
a legjobbak között tartották számon.
A
firkálgatástól pedig, a televíziós szappanoperákon edződött, mondhatni, ezen
okból félelmetes esztétikai érzékkel megáldott nagyanyja próbálta elvenni a
kedvét folyamatosan azzal, hogy Berci egy-egy versét elolvasva, a legvégén
mindig ugyanazt az egyszerű, mindenki számára érthető, ellentmondást nem tűrő
kritikát fogalmazta meg: "Már megint mi ez a hülyeség?"
No
meg az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy édesapját nem igazán érdekelte mivel
is foglalatoskodnak szabadidejükben a gyermekei. Bercinek néha úgy tűnt, az már
valóságos utálat, amit apja tanúsít ő és a két testvére iránt; ami valójában
nem más, mint szimpla közönynek álcázott és nagyon gyakran erőszakkal társult,
más szülőknél amúgy ritkán tapasztalható, a legkisebb szeretetet is nélkülöző
rosszindulat. Beri már kisgyerekfejjel is sokat tűnődött ezen a visszataszító,
fura atyai szigoron, de soha sem tudta megérteni, mint ahogy azt sem, miért
veri meg apja szinte rendszeresen az édesanyját. A szülők, akár a kicsi
gyerekek, rengetegszer hajba kaptak, helyesebben Attila az apa viselkedése
gyakran fajult tettlegességig, a kettőjük közt kialakult konfliktus végén.
Sajnálta a törékeny külsejű, kedves, szép arcú anyját, Juditot, így néha közbe
is lépett, de az apa 45 évesen is jó kötésű, kisportolt ember lévén, a fia felé
irányzott ökölcsapással, minden egyes mentő akciót csírájában el is fojtott.
Egy-egy összezördülés kiprovokálásához, amely minden esetben kék foltokkal
végződött Judit részéről, nem kellett más, csupán Attila betegesen féltékeny
viselkedése, illetve az ebből adódó jogtalan számonkérések, ordítozások,
amelyek szinte már jobban hasonlítottak egy börtön kínvallatásaira, mint sem
normális, egyenrangú emberek családi beszélgetésére. Ebben a durva apai
viselkedésben az volt a szégyenletes, talán kóros - legalábbis így gondolta
Bene -, hogy Attila minden egyes családja ellen elkövetett merényletben szín
józannak tűnt, ugyanis alkoholtól, vagy
más egyéb szerektől mentes életet élt. Attila egyébként egy vegyipari
vállalat köztiszteletben álló osztályvezetőjeként kereste a kenyérre valót.
Judit
talán egy olyan, börtön-kalitkába zárt, erőszakkal láncon tartott rabszolgának
érezhette magát, ahol a lakat kulcsa, - annak ellenére, hogy nem volt soha
mersze használni -, néha az ő kezébe is került, ám ilyenkor a gyermekeire
nézve, valamint a családra, mint amolyan szent és megbonthatatlan egységre
gondolva nagyot nyelt, aztán messzire elhajította azt. A talpig becsületes
külsőleg is szemrevaló, végletekig érzékeny anya folyton önmagát hibáztatta a
számára teljességgel megoldhatatlan helyzet kialakulásáért, ugyanis Attilának,
- feleségével eltöltött idejében - voltak azért reményt megcsillantó pillanatai
is. A borzasztó még az volt ebben a természetesnek vagy átlagosnak egyáltalán
nem nevezhető kapcsolatban, hogy a rengeteg, szemmel látható külsérelmi nyom
ellenére is, igen jól el tudták titkolni a családon belüli brutalitást. Persze
a gyerekek is tartottak apjuk terrorizálásától, ezért ők is jobbnak látták nem
beszélni mindarról a sok szörnyűségről, ami körülöttük zajlott nap mint nap.
Berci már sokszor összepakolta kis motyóját,
azzal a szándékkal, hogy elszökik, de valamiért mégis mindig visszatért. Talán
egyszerűen azért, mert nem akarta magára hagyni anyját és a testvéreit.
"Talán máshol sem jobb! És hova, kihez is mehetne menedékért" -
Gondolta, tervét feladva, ilyenkor …..
A
látszat ellenére Berinél nem ment a tanulás rovására a „PC-n lógás” ideje. Azon
kívül Bertalan imádta a természetet is. Amikor ideje engedte - szinte nem volt
olyan hétvége, amikor ne kirándult volna egy nagyot, fényképezőgéppel a nyakában,
a közeli dimbes-dombos vidék, hatalmas erdők és szőlős-boros-pincék szegélyezte
vadonjában -,szívesen kilátogatott az anyatermészetbe.
Egy
kósza gondolattól vezérelve Bertalan ezen a napon is úgy döntött, hogy kimegy a
házuk ablakából is jól látható, kedvenc, fából készült vadlesére.
Folyt.
köv.....
