(Ezt a visszaemlékezést Pék Józsefné megboldogult, szeretett gimnáziumi magyar nyelv és irodalom tanárunk emlékének ajánlom.)
A helyközi autóbuszról leszállva Bene egészen laza stílusban, szinte dalolva szaladt a gimnázium felé. A buszmegálló és a középiskola ahova immár 4. éve járt gyalogszerrel kb. negyed órára volt egymástól. Az út sötétbronzban pompázó, hatalmas proletár sapkában mutogató, jellegzetes körszakállat és lódenkabátot viselő, mintegy a környék hangulatát uraló, hatalmas szoborral - tízemeletes tömbházakkal szegélyezett -, ici-pici-kis tujákkal, valamint különféle tűlevelű és lombhullató fával tarkított zöldövezeten vezetett keresztül. A park a Vizsla nevet kapta.
Bene már becsukott szemmel is ismerte a járást, csupán a hangok, illatok és szagok segítségével vakon is eltalált volna a sulijáig. Egy leamortizált kazettáról, amit - az éppen aktuális divat szerint - hatalmas piros sporttáskába rejtett walkman próbált több-kevesebb sikerrel dekódolni, a Helloween metal formáció, hangnak már nem igazán nevezhető mágneses jelei erőlködtek Bene füléig eljutni. Egy kutyapóráznak is beillő, hosszú távvezetéken, megtévesztésig hasonlítva a nagyothalló készülékre.
Bene belemerült a zenehallgatásba burkolt szerelmes ábrándozásba és annak ellenére, hogy hétfő volt ő lélekben még mindig a szombat esti Nolg bálban érezte magát. A suli hatalmas kovácsoltvas kapujához érve fel sem tűnt neki, hogy megrökönyödött arckifejezéssel ráköszönt a Nagymama éveiben járó, alacsony növésű mindig vidám, a saját százszor elmondott viccein percekig elkacarászó magyartanárnője; akit természetesen a kora és az irodalomhoz, a munkához való hozzáállása, illetve a tudása miatt tisztelet övezett minden egyes iskolában, ahol tanított; akire a magassága miatt azt mondták viccesen a haverjai: „akkora, mint a kutya ülve vagy könnyebb átugorni, mint megkerülni”; és aki a kora ellenére fürgébb és éberebb volt néhány tanítványánál: - Jó reggelt kispajtás! Korán reggel úgy nézel, mint Jenő a moziban!
Természetesen a szokásos felszabadult, vidám nevetés sem maradhatott el a részéről, hiszen minden egyes ilyen - szerinte poénos - alkalomkor úgy tudott századszorra is kacajtani a kedves humán beállítottságú pedagógus hölgy, mint aki akkor hallotta először, önmaga előadásában, a Benny Hilt is túlszárnyaló poénjait. Bene már többször elhatározta, hogy „szentírásba” foglalja „Mama” (így becézték) „arany köpéseit”.
(A köpésekről jut eszembe, hogy a kedves szépkorú magyart oktató pedagógus hölgy az óráit tartva gyakran majszolt nápolyit, és miközben nassolt és magyarázott is egy időben, hatalmas darab csokis finomságok hagyták el elsődleges emésztőenzimmel vegyítve a száját. Ha történetesen ezt a tevékenységét Bene iskolai padja előtt folytatta, akkor Bene, anyja által kötött, sötétkék pulóvere a tanóra végére világos és barna színű „norvég” mintában pompázott. Sőt egy alkalommal még „pernahajder” Bene fejét is összefirkálta tollal „Mama”, miután észrevette, hogy a „büdös kölke” szakállt rajzolt az irodalom könyvében Ady frissen borotvált portréjára.)
A bibi nem is ezzel volt elsősorban, hanem azzal, hogy egy kis hatásszünettel megspékelve elvárta mindenkitől a földön fetrengős-röhögős-vigyorgós figurát. Persze a jobb magyar érdemjegyek érdekében ez a csekélyke színészi alakítás volt a legkevesebb egy diák részéről, amit megtehetett.
Átlagos reggelen, önmagában véve ez nem is lett volna olyan rendkívüli helyzet, ha Bene szájából nem lógott volna ki a reggeli útjának megszokott rituális tartozéka a vörösen izzó és füstöt okádó cigi. Helyesebben annak már csak elhamvadt martaléka a csikk. Hirtelen felocsúdva éber álmából nem tudta eldönteni mit is kellene tennie: kiköpni, vagy lenyelni az egymás közt csak nikotinpálcikának, néha szénrúdnak becézett mentolos Dunhill megmaradt részét.
Ha volt rá keret, akkor zöld Dunhillt, vagy St. Moritz cigit hozatott a haverjával a Dollár boltból. Ha meg nem futotta a flancolásra, akkor megtette a Sopianae is. A napi betevő cigaretta nélkül nem volt az az Isten, amiért elindult volna otthonról. Volt rá példa, hogy talpas, vagyis füst szűrőtlen piros Symphoniát vagy fecskét vitt magával a suliba, ugyanis otthon csak azt tudta elcsenni apjától. Azokban az ínséges napokban azzal vigasztalta magát, hogy legalább abból soha senki sem kér.
Bene tehát mindenre figyelt a cigivel kapcsolatban, csak a legfontosabbról feledkezett meg. Arról, hogy 17 évesen még szigorúan tilos volt, illetve osztályfőnöki, igazgatói megrovást vont mag után a nyilvánosan elkövetett dohányzás, amely büntetés felé látványosan és tagadhatatlanul megtette az első lépést ezen az amúgy szépnek indult reggelen.
- Csókolom a kiskezeit tanárnő, drága! Látom hatalmas táskát cipel a kis kacsóival. Biztosan nehezek azok a nyelvtan dolgozatok! Segítek, ha gondolja! – mondta zavartan a cigaretta csikket gyorsan kezei közé rejtő, majd ugyanazzal a mozdulattal földre ejtő lebukott bűnös. Ami még menthető alapon, választ sem várva szinte kitépte hölgy mentora kezéből a két hatalmas „Centrum Áruház” feliratos és emblémás, viseltes nylon szatyrot, amelyek tartalma azért nem volt ismeretlen a számára. A dolgozatokat, amelyeket a szütyő rejtett éppen előtte nap a haverjával ketten vitték a korosodó, feledékeny tanárnő kérésére otthonába.
Az amúgy közegyetértés alapján „nehéz” nyelvtan dolgozatok a magyar tanár háza fele utaztatva, persze egy arra alkalmas helyen egészen véletlenül szétborultak és csak hosszas rendszerezés, javítgatás, formálgatás után rendeződtek újra, álltak össze elfogatható átlagú „dogákká”. Miközben Bene haverja Andrew és a saját irománya is Istennek tulajdonított égi csoda folytán hibátlanná változtak.
(Csak magunk között, halkan jegyezném meg, Bene a maga módján imádta a magyar nyelv és irodalom tantárgyat, azon belül is a fogalmazást, Tette ezt egészen addig, amíg be nem került a gimibe. Ugyanis hőn szeretett gimnáziumi magyar tanára, rá jellemző módon beskatulyázta a diákjait, helyesebben a legelső fogalmazásukra adott érdemjegyek, változtatás nélkül végig kísérték a diákot a négy esztendő folyamán. Ez az érdemjegy páros Bene esetében két darab hármas osztályzatban látott napvilágot. Ezt követően, ha egy tökéletesnek hitt dolgozatot vagy akár egy üres papírlapot is adott be minden esetben garantált volt a közepes, ha érted mire gondolok.)
Na, szóval az előbbiekben említett nyelvtan dolgozat is annak ellenére, hogy az előző napon hibátlanná „alakult”, csupán hármas osztályzatot érdemelt. De ezen Bene valahogy már nem tudott fennakadni…..
Folytatás következik!
Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi aszt hömbölögnyi!
Üdv! BenMar/Bazsó
