(Az alábbi történetem "történelmi" szereplői és helyszínei, valamint valós személyek, illetve valóságos helyszínek közötti egyezés, vagy bármilyen jellegű hasonlóság csupán a véletlen avagy a történelem műve.)
Magyar órák… (2. rész)
A magyar nyelvtan és irodalom órák, szokás és órarend szerint, egymás után következtek, éppen ezért gyakran az irodalom óra töltötte ki a két tanórát. Nem történt ez máshogy azon a bizonyos hétfői napon sem.
Bene nem különösebben tartott a magyar óráktól, mert igazából a szíve mélyén – igaz, csupán középszerűen – élvezte az irodalmi alkotások okozta katarzisokat. Valahogy néha, megmagyarázhatatlan okból (talán az új, ismeretlen iránti vonzalmától vezérelve), úgy érezte, hogy szabadulnia kell a valóságtól, és erre a legjobb módszernek egy könyv rejtelmes világa bizonyult a legalkalmasabbnak. De jobb híján megtette egy vers vagy egy színházi előadás, egy mozifilm is.
Az elmúlt szombat esti történések még javában kavarogtak a fejében; így nehezen tudott ráhangolódni az elkövetkező két magyar óra hosszúnak és unalmasnak ígérkező gyötrelmes perceire. Bevált módszernek bizonyult ez utóbbiak legyűrésére az is, hogy egy tengerparti kis védett öböl kávézójának szellős, csodás kilátással rendelkező teraszára képzelte magát tanóra alatt.
Bene úgy érezte az elmúlt szombat este is, akár a többi, nagyon jól sikerült. Miután Benét anyja reggel leküldte a boltba tejért – amit aztán vasárnap délután meg is kapott -, egyik barátjával, Creamy-vel a helyi sörözőben elhatározták, hogy elindulnak gyalogszerrel, autós stoppal a kb. 40 kilóméterre lévő Laoszba, bálba. Néha csak úgy Bene a haverjaival, céltalanul nekivágtak a nagyvilágnak, aztán végül egy buliban kötöttek ki. Volt olyan eset is, hogy egyik osztálytársa, Franky vitte el őt 250-es ETZ motorjával a közeli településre. De olyan is előfordult, hogy Bene családjának féltve őrzött és nagybecsben tartott 120-as Skodáját, máskor pedig Sheep becenevű cimborájával, utóbbi szüleinek KisPolskiját (PF 126-os) lovasították meg, miután észrevétlenül, a motor beindítása nélkül kitolták a garázsból. Valahogy mindig megoldódott az utazási probléma. (Azért abban az időben nem kellett attól tartani, hogy a buliba járás olajozott logisztikája csődöt mond, ha érted, mire gondolok.)
Szóval Bene és Creamy egy-egy sörrel a kezükben nekivágtak a maratoni távnak, amit - egy kisebb szakaszt leszámítva - gyalogszerrel tettek meg. A bál vége felé oda is értek. (Aztán abban a két órában, amíg a zene tartott, kissé fáradtan és szerelmesen, de jól érezte magát Bene.)
A hazafele vezető utat két lábon már nem vállalták. Ezért Creamy felvetette, hogy hívjanak egy taxit. Ebben csak az volt a bökkenő, hogy nem maradt egy árva fityingjük sem, De ez utóbbi, a megivott alkohol mennyiségnek köszönhetően, természetesen nem jelentett gondot a két fiúnak
Annak rendje és módja szerint befutott a Taxi a két cimborával HouseOfGellen-re, a lakhelyükre. Benne és Cremy azt tették, amit útközben kiterveltek („azt cselekedtük, amit megkövetelt a haza”- mondta röhögve Creamy)): egy olyan lakótelepi tömbházhoz vitették magukat, amelyik lépcsőháza nem csupán bejárattal, hanem egy hátsó kijárattal is rendelkezett. Azt mondták a taxi sofőrjének, hogy kicsit ott várjon, amíg felszaladnak a szüleikhez pénzért, hogy ki tudják fizetni az útiköltséget. (Na, ez a Dáchia taxi talán még ma is ott várja a két „jól fizető” utasát, ha érted, mire gondolok.)
Benét a magyar óra kezdetét jelző csengőszó zökkentette ki az „ábrándozás az élet megrontója” állapotából. Aztán hatalmas röhögés tört ki a különálló, udvari épületben kialakított osztályban. Bene nagyon furán nézhetett ki a könnyeikkel küzdő, hahotázó osztálytársai között, de el kellett telnie pár másodpercnek, mire rájött, hogy ki volt az alanya és mi volt a tárgya a hangos közjókedvnek: Margit néni, a magyar tanár, a padok között trehányan ledobott, a kor divatjához alkalmazzkodó méretes sport táskákba megbotolva hirtelen a földön találta szerény önmagát. Ám ahogy földet ért abban a szent pillanatban föl is pattant és a következő mondat hagyta el, kaján vigyorral a száját: - Osztály, pernahajderek, ezért egész órán felelünk!
Na, ebből az egész órából végül aztán kettő lett, a több „tanulmányi beszámoló” pedig egyre redukálódott, ugyanis Krisztina végig felelte a két tanórát. azaz csak asszisztált, mert a kedves tanárnő minden egyes kérdését maga meg is válaszolta. A hosszúra sikeredett prezentáció aztán az osztály nagy meglepetésére – akik csak „bámultak, mint szürke szamár a ködben” - egyes érdemjeggyel zárult….
Az óra végét jelző csengő aztán ismét hatalmas megkönnyebbülést hozott Benének. De sokáig nem lehetett nyugodt, mert a magyar órákat Farkas (Farek) tanár úr rettegett Orosz nyelvi órája követte.
Ám ez már egy másik történet…
Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi azt hömbölögnyi!
Üdv! BenMar/Bazsó
