Gazsi-1. rész

Gazsi

/Az alábbi történetem "történelmi" szereplői és helyszínei , valamint  valós személyek, illetve valóságos helyszínek közötti egyezés vagy bármilyen jellegű hasonlóság csupán a véletlen műve, mint akár e történet írója is …/

- Ha rosszalkodtok gyerekek, elvisz a zsákos ember! … És a Jézuska sem hoz semmit! … Maximum kaphattok tőlem két hatalmas pofont! – hallatszott a 18. évében járó Bertalan édesanyjának nőiesen erőteljes, mégis finoman csengő hangja a konyhából, amint a karácsonyi sütés-főzés ilyenkor megszokott forgatagában rászólt a két kisebb, éppen egymás haját tépő gyermekére, a 10 éves Gergőre és annak 7 éves kishúgára Mirjamra.

Berci, vagy, ahogy a haverjai szólították Beri, a vele egykorúak (jó, rossz) szokásához igazodva, az otthon töltött idő túlnyomó részében a számítógép előtt ült. Ez az állapot, szokásához híven most, a szent este előtti délutánon sem volt másképpen, hiszen a család legidősebb gyermeke - amíg a kisebbek a gyerekszobában veszekedtek azon, kinek mit hoz a Jézuska -, a Facebookon csüngött már vagy 4 órája. Mindeközben hasznos időtöltés gyanánt – legalábbis minden esetben ezt gondolta az effajta tevékenységről -, valami vers félét faragott. Szülei azért is nézték el neki ezt a már-már kórosnak mondható, apja szerint „számítógépfüggést”, mert Berit a gimnáziumban, az érdemjegyei alapján, a legjobbak között tartották számon.

A firkálgatástól pedig, a televíziós szappanoperákon edződött, mondhatni, ezen okból félelmetes esztétikai érzékkel megáldott nagyanyja próbálta elvenni a kedvét folyamatosan azzal, hogy Berci egy-egy versét elolvasva, a legvégén mindig ugyanazt az egyszerű, mindenki számára érthető, ellentmondást nem tűrő kritikát fogalmazta meg: "Már megint mi ez a hülyeség?"

No meg az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy édesapját nem igazán érdekelte mivel is foglalatoskodnak szabadidejükben a gyermekei. Bercinek néha úgy tűnt, az már valóságos utálat, amit apja tanúsít ő és a két testvére iránt; ami valójában nem más, mint szimpla közönynek álcázott és nagyon gyakran erőszakkal társult, más szülőknél amúgy ritkán tapasztalható, a legkisebb szeretetet is nélkülöző rosszindulat. Beri már kisgyerekfejjel is sokat tűnődött ezen a visszataszító, fura atyai szigoron, de soha sem tudta megérteni, mint ahogy azt sem, miért veri meg apja szinte rendszeresen az édesanyját. A szülők, akár a kicsi gyerekek, rengetegszer hajba kaptak, helyesebben Attila az apa viselkedése gyakran fajult tettlegességig, a kettőjük közt kialakult konfliktus végén. Sajnálta a törékeny külsejű, kedves, szép arcú anyját, Juditot, így néha közbe is lépett, de az apa 45 évesen is jó kötésű, kisportolt ember lévén, a fia felé irányzott ökölcsapással, minden egyes mentő akciót csírájában el is fojtott. Egy-egy összezördülés kiprovokálásához, amely minden esetben kék foltokkal végződött Judit részéről, nem kellett más, csupán Attila betegesen féltékeny viselkedése, illetve az ebből adódó jogtalan számonkérések, ordítozások, amelyek szinte már jobban hasonlítottak egy börtön kínvallatásaira, mint sem normális, egyenrangú emberek családi beszélgetésére. Ebben a durva apai viselkedésben az volt a szégyenletes, talán kóros - legalábbis így gondolta Bene -, hogy Attila minden egyes családja ellen elkövetett merényletben szín józannak tűnt, ugyanis alkoholtól, vagy  más egyéb szerektől mentes életet élt. Attila egyébként egy vegyipari vállalat köztiszteletben álló osztályvezetőjeként kereste a kenyérre valót.

Judit talán egy olyan, börtön-kalitkába zárt, erőszakkal láncon tartott rabszolgának érezhette magát, ahol a lakat kulcsa, - annak ellenére, hogy nem volt soha mersze használni -, néha az ő kezébe is került, ám ilyenkor a gyermekeire nézve, valamint a családra, mint amolyan szent és megbonthatatlan egységre gondolva nagyot nyelt, aztán messzire elhajította azt. A talpig becsületes külsőleg is szemrevaló, végletekig érzékeny anya folyton önmagát hibáztatta a számára teljességgel megoldhatatlan helyzet kialakulásáért, ugyanis Attilának, - feleségével eltöltött idejében - voltak azért reményt megcsillantó pillanatai is. A borzasztó még az volt ebben a természetesnek vagy átlagosnak egyáltalán nem nevezhető kapcsolatban, hogy a rengeteg, szemmel látható külsérelmi nyom ellenére is, igen jól el tudták titkolni a családon belüli brutalitást. Persze a gyerekek is tartottak apjuk terrorizálásától, ezért ők is jobbnak látták nem beszélni mindarról a sok szörnyűségről, ami körülöttük zajlott nap mint nap. Berci  már sokszor összepakolta kis motyóját, azzal a szándékkal, hogy elszökik, de valamiért mégis mindig visszatért. Talán egyszerűen azért, mert nem akarta magára hagyni anyját és a testvéreit. "Talán máshol sem jobb! És hova, kihez is mehetne menedékért" - Gondolta, tervét feladva, ilyenkor …..

A látszat ellenére Berinél nem ment a tanulás rovására a „PC-n lógás” ideje. Azon kívül Bertalan imádta a természetet is. Amikor ideje engedte - szinte nem volt olyan hétvége, amikor ne kirándult volna egy nagyot, fényképezőgéppel a nyakában, a közeli dimbes-dombos vidék, hatalmas erdők és szőlős-boros-pincék szegélyezte vadonjában -,szívesen kilátogatott az anyatermészetbe.

Egy kósza gondolattól vezérelve Bertalan ezen a napon is úgy döntött, hogy kimegy a házuk ablakából is jól látható, kedvenc, fából készült vadlesére.

Folyt. köv.....