Három részes elbeszélés: 2. rész
Itt a gyűrű! Hol a
gyűrűm!
Miután magára aggatta a fotós cuccait,
ami amúgy sem volt a maga „pár” kilójával könnyű, még egy utolsó leltárszerű
pillantást vetett a szerelésére. Arra gondolt, éppen ma van egy hónapja annak,
hogy a kicsi fiával itt járt, ám akkor sokkal könnyebb dolga volt, hiszen
Ricsike segített neki cuccolni. Ha tehette, szívesen elvitte valamelyik
gyermekét magával esküvő fotózásra, és olyankor nagyon büszke volt Ricsikére és
Bendegúzra. A következő pillanatban már iszonyatosan hiányzott néki a két fiú,
de nem a segítség miatt, hanem azért, mert imádott együtt lenni velük.
Közben, ahogy kissé sántikálva elindult
a szemerkélő esőben a tó bejárati kapuja felé, megérkezett a videós srác is.
- Csao haver! – kiáltott oda Zsozsónak
az ismerős arcú videósnak Madzag, megpróbálva jó kedvet erőltetni magára,
hiszen az imént a fiaira gondolva még majd, hogy nem elsírta magát. Ez a
hirtelen kedv és hangulatváltás amúgy teljesen megszokott dolognak számított az
életében, hiszen a betegsége egyik tünetének számított az „egyszer fenn,
másszor lenn” érzése.
- Szevasz barátom! – jött a gyors üdvözlés a kollégától. A videóst már több éve ismerte. Számtalan alkalommal dolgozott
már a kicsit fura külsejű, közel 10 dioptriás szemüveget viselő és (fa) humorral
megáldott, ám rendkívül színvonalas munkát végző, Madzaggal közel egykorú
emberrel. Valahogy úgy kell ezt a láthatatlan ellentétet elképzelni, amely a
videós külseje és a belső értékei között feszült, hogy általában ahol először
megjelent kamerával a kezében, minden esetben hatalmas csodálkozás és nem
tetsző halk moraj követte azt az „én vagyok” választ, amit a „ki a videós?”
kérdésre szokott volt adni. Kreatív, precíz és kiemelkedően jó minőségű munkája miatt
azonban gyakran választották Zsozsót esküvők videózására. Ö is, Madzaghoz
hasonlóan, már jóval korábban megjelent a gyönyörű arcát fellebbentő horgász
tónál, ugyanis az volt a szokása, hogy az általa készített videó, mint egy
extraként a beállított fotózással kezdődött. Zsozsó meg is jegyezte, milyen
szép a hely.
Mielőtt az ifjú pár megérkezett, kicsit
szétnézett a két szaki a horgászokkal tarkított tó körül, mialatt az esős idő
is jobbik arcát mutatta - mindkettőjük nagy megelégedésére. Rácsodálkoztak milyen szép
pontyok kerültek horgászbot végre némelyik pecásnál. Madzag el is határozta,
hogy készíteni fog „pecás” fotókat is valamelyik stégen, természetesen, ha a
pár majd beleegyezik.
Úgy hozzávetőleg 20-25 perc telhetett el
a megérkezésük óta, amikor a távolban kanyargó kavicsos úton felbukkant az
életük nevezetes napja előtt álló fiatalokat szállító fehér autó. Aztán, akár
egy rally versenyen, már csak egy nagy porfelhő jelezte azt, merre jár éppen a
jármű. A következő pillanatban szinte bevágódott a fehér apró kaviccsal borított
parkolóba a díszes pár, majd kicsapódtak az ajtók és könnyedén kiugrott egy
első látásra is vidám arcú, megnyerő mosolyú aranyos pár. Akkor derült csak ki,
hogy csupán ketten jöttek, és nagy megdöbbenésre az imént látott forma-egyes autóakrobatikát a
menyasszony mutatta be.
Kicsit rendbe szedte magát a leendő feleség, majd azt
követően együtt indult a négy ember egészen felszabadult hangulatban tó körüli
útjára. Mialatt lassan távolodtak az autótól, Madzag, ahogy tette azt a jármű
felbukkanását követően - és az egész fotózás alatt - most is szorgalmasan, néha
kicsit lopva nyomkodta az exponáló gombot, azzal a szándékkal, hogy elkapjon
néhány spontán, improvizált pillanatot is. Rögtön már a faragott, bejáratként
szolgáló hatalmas fából faragott kapu is megfelelő, díszes tereptárgynak bizonyult a fotózáshoz.
Egy-egy határozott: „Ideálljon a menyasszony, a vőlegény meg amoda! Így jó! Mosolyt
kérek! Jöhet egy csók! Igazítsad meg kérlek a ruhát!”, és ezekhez hasonló
utasítás közben folyamatosan kattogott a gép zárszerkezete, villogott a vaku, a
videós Zsozsó pedig mozgóképen rögzítette az eseményeket az utókor számára. Egyre másra
készültek a természetes megvilágítású, anyatermészet alkotta műteremben a „beállított”
esküvő fotók. Előkerült egy kis sör is, és ahogy fogyott szénsavas, jóleső ital az idővel együtt,
fokozatosan oldódtak a kezdeti ismeretlenség okozta feszültségek is. Madzag,
most is, mint mindig nagyon jól érezte magát, hiszen leszámítva a betegsége
látható tüneteinek elrejtése érdekében tett hatalmas erőfeszítéseket,
iszonyatosan élvezte a természet és a fotózás harmonikus ötvözetét. Ilyenkor
teljesen el tudta volt varázsolni magát, és ezekben az órákban kicsit
félre tudta volt tenni a számára már szinte elviselhetetlennek tűnő szörnyű
valóságot. Néha megmutatta a fényképezőgép
kijelzőjét a szerelmeseknek, akik, Madzag örömére, elégedett mosollyal nyugtázták a róluk
készült képeket.
De az is meglehet, hogy nem is tudták kivenni a részleteket,
ám mivel Madzag is elégedetten bólogatott, ezért mintegy vakon elfogadták a
fotós véleményét. Néha azért adódott kisebb baki is, de azokat Madzag egészen
jól eltitkolta, ugyanis az elbaltázott képeket, rendre kitörölte, vagy elrejtve
azokat átugrotta. Nem szívesen törölte ki egyébként az elrontott exponált
képeket, ugyanis gyakran a fotó hangulata teljesen felülírta a minőségi bakikat. Madzag nem a mennyiséget, hanem a minőség mellett az egyedi, utánozhatatlan, megismételhetetlen pillanat szépségeit tartotta a
legfontosabbnak. Talán éppen e miatt a szemlélete miatt nem is volt szüksége
különösebb reklámra, hiszen fotói magukért beszéltek. Lehet, hogy az a
kreatív művészi látásmód bújt meg a háttérben, amely néha akár különös, a
megszokottól eltérő testhelyzetekbe kényszeríttette Madzagot a fotózásai során.
A fotózás a természet és a fényképezőgép és az alkotási vágy szeretete nélkül talán
nem is bírt volna talpon maradni a Parkinson elleni háborúban.
Ahogy haladt a kis stáb, néha
felhangzott egy-egy felszabadult nevetés is, ugyanis Zsozsó annyira belemerült
a forgatásba, hogy mindent és mindenkit felborogatott egy-egy jelenet rögzítése
során. Előfordult, hogy Madzag csak azt látta, hogy az egyik pillanatban még a
pad tetején ágaskodó videós a következő percben már hatalmas robajjal zuhant le
a földre, mialatt az Istenért sem vette volna le a szeméről a videokameráját,
mindeközben még néhány általa humorosnak vélt poén is elhagyta a száját. Aztán
lassan kezdett ez a jelenség megszokottá válni mindnyájuk számára.
Egy ilyen vidám jelenetet követően,
amikor Zsozsó éppen azt ecsetelte a vőlegénynek, hogy neki se legyen jobb, mint
az átlagembernek nősülés után, felötlött Madzagban egy korábbi gondolat a
stéggel és a horgászbotokkal kapcsolatban, aminek hamarjában hangot is adott.
Megelégedve látta, hogy tetszik az ötlete a párnak is, ugyanis az elegáns, leendő fiatal férj horgászkalandok mesélésébe fogott. Anekdotázás közben ledobta
magáról a zakóját, a nyakkendőjét és feltűrt ingujjban lázasan hozzálátott az
általa kiszemelt stég berendezésének. Pecabotok elől, haltartó szák és csalival
telt vödrök hátul és hipp-hopp máris készen állt az legújabb természetes műtermi
háttér….
 |
| A fotó illusztráció |
Folytatás következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése